Újítsd fel a szótárfüzetedet!

Újítsd fel a szótárfüzetedet!

Már ha van. Mert igazából az a legjobb, ha nincs. Legalábbis a hagyományos értelemben.
Ha te is olyan régen koptattad az iskolapadot, mint én (vagy majdnem), akkor tudod, hogy iskolai nyelvóra régebben elképzelhetetlen volt külön szótárfüzet nélkül (sőt, sok tanár a mai napig megköveteli).

Előtted van a képe, ugye? Az oldal egy függőleges vonallal középen elválasztva, balra az idegen szavak, jobbra a magyar jelentésük (jó esetben két-három szinonima). Az órán az ismeretlen szavak kiírogatása, aztán otthon magolás. Hamarosan szódolgozat a suliban (rövid távú memória), utána pedig a szavak 70-80 százaléka elvész a ködben. (Kivéve azokat, amelyeket a későbbiekben is aktívan használsz.)

Nézzük, mi is a baj ezzel! Elég sok ellenérvet lehetne felhozni ellene, de most beszéljünk csak a legfontosabbakról! Először is olyan nincs, hogy két szó száz százalékban ugyanazt jelenti két különböző nyelven. Szerencsés esetben is csak nagyjából feleltethetők meg egymásnak. Vegyük például az egyik leggyakoribb olasz szót: “casa”. Mit írsz ki a szótárfüzetedbe vagy egyszerűen csak a füzetedbe? “Casa = ház”? Igaz, de akkor mihez kezdesz azzal, hogy “a casa”? Merthogy az meg azt jelenti: itthon / otthon. Ha meg azt mondom, hogy “a casa mia”, akkor: nálam. A “casa = ház” kitétel tehát csak a jéghegy csúcsa, és ha csak ennyit írsz le, azzal sikeresen kitolsz magaddal, ráadásul mindig fordítgatni fogsz, és magyar logika szerint próbálod majd összerakni a kifejezéseket és a mondatokat. Ha tehát új szóra bukkansz, mindenképp egy egész szóbokrot írj köré, annyi lehetséges változatot, amennyit csak ismersz. A füzeted leginkább egy egynyelvű szótár felépítésére emlékeztessen, valahogy így: “casa”, “a casa”, “a casa mia”, “la mia casa” … Sőt, ha igazán jól akarod csinálni, írj melléjük példamondatokat is! Írd le például azt a mondatot, amelyben hallottad vagy olvastad a szót, de még jobb és megjegyezhetőbb, ha saját példákat találsz ki. “Sono a casa.” “Sabato sera ci sarà una festa a casa mia.” “La nostra casa è grande e luminosa.” Egyrészt azért jó ez a módszer, mert így nem elszigetelt szavakat próbálsz memorizálni, tehát könnyebben megjegyzed őket, másrészt azért, mert a mondatokkal egyéb szavakat és nyelvi szerkezeteket is megtanulhatsz.

További probléma az egy szó = egy jelentés módszerrel, hogy leragadsz egyetlen magyarázatnál, és a későbbiekben az agyad nehezen fog ráállni a szó egy esetleges teljesen más értelmére. Tegyük fel, hogy a színeket tanulod, és kiírod a füzetedbe, hogy “giallo = sárga”. Ez rendben is van, írj hozzá egy szép mondatot, és könnyen megjegyzed. De tudd, hogy a legtöbb szónak nincs egyetlen kizárólagos jelentése, tehát például semmiképp se erőltesd bele a “sárga” értelmezést ebbe a mondatba: “Mi piacciono i gialli.” Nyilván érzed, hogy itt valami mást fog jelenteni a szó, és valahányszor ezt érzed, gondolkodj rugalmasan, ne fordítgass szó szerint! Talán banálisan hangzik, de a mai napig rengeteg nyelvtanulóban él ez a rossz beidegződés, egyszerűen csak megpróbálják egymás mellé rakni a szavak jelentését, hiába lesz értelmetlen a mondat. Példánkban természetesen nem azt jelenti a “giallo” szó, hogy “sárga”, hanem azt, hogy “krimi”. Az is lehet, hogy a szövegkörnyezetből ki tudod találni a szó jelentését, például ha így olvasod: “Mi piacciono i gialli di Agatha Christie.” Én személy szerint izgalmasnak találom az efféle többjelentésű szavakat (minden nyelvben sok van belőlük), remélem, te is így vagy ezzel, mert akkor könnyebben megjegyzed őket. 🙂
Érdemes az alapszavakkal együtt gyakori kifejezéseket is tanulni, például ilyesmiket: “caldo”, “fa caldo”, “ho caldo”.
Gyakran nem is igen tudjuk, milyen jelentést társítsunk egy szó mellé. Például mi a jelentése a “prendere” igének? Ugye? De ha olyasmit írsz, hogy “prendere un caffè”, “prendere il sole”, “prendere il treno”, mindegyikhez más jelentést társíthatsz, egyből kifejezésként tanulod meg őket, és nem fordítgatsz majd magyarról olaszra mindenféle furcsaságot.
Ajánlatos figyelni a rendhagyóságokra is, főleg ha igéket tanulsz. Nem mész túl sokra azzal, ha csak annyit írsz, hogy “fare”, hiszen már jelen időben sem tudod majd elragozni, nem is beszélve arról, hogy “ho fatto”, “facevo”, “farei”, “farò” vagy “facessi”. A jelentésről már nem is beszélve… A legtöbb ige, persze, nem ennyire “macerás”, de a szintedhez mérten mindig érdemes figyelned az esetleges “rendellenességekre”.
A lényeg tehát az: ne úgy beszélj, hogy szolgaian egymás mellé teszed a magyarról lefordított szavakat, ne ragadj le a szavak szintjén! Látóköröd legyen sokkal tágabb: a mondandó lényege felől haladj a részletek felé, s ne emeld ki a szavakat a mondatokból, így jó eséllyel gyorsan megjegyzed majd őket.

Oszd meg másokkal is, amit olvastál!